... ez  lett volna a címe ennek a bejegyzésnek, ha tényleg meghódítottuk volna. 

De nem hódítottuk meg és mivel ez nem teljesen rajtunk múlt, a cím maradhat. A Mátra viszont meghódított bennünket és a hódítás tipikusan a  "kettőn áll a vásár" esete volt. A Mátra hívott bennünket, mi pedig akartuk ezt az utat. A Mátra nekünk adta a szépségét, az árnyas erdeit és a jó levegőjét, mi pedig neki adtuk a vágyainkat és az erőnket. A Mátra szép volt, mi pedig jókedvűek és tettre készek voltunk. Akut és krónikus problémáinkat az alföldi hőséggel együtt az Alföldön hagytuk, csak a jókedvünket vittük magunkkal.

Nagyívű tervekkel indultunk el az Alföldről július 28-án reggel: két ikonikus kilátóból is megcsodáljuk majd a panorámát, lesz egy kis libegőzés a Sástónál, meghódítjuk a Sas-kő magasságánál a Kékest, felsétálunk egy nevezetes kertbe Mátraházán és végül hegyet mászunk az Ilona-völgyi forrástól a vízesésig, majd fagyizunk hazafelé Poroszlón és a szokott helyen, a kis kikötőben lezárjuk a napot.

Nem pont így lett, de a cím marad, mert megérdemeljük. Ugyan nem hódítottuk meg a Sas-kőnél a Kékest, az Ilona-völgy "bejáratától" kb. 20 lépésnyire pedig leültünk és úgy döntöttünk, hogy innen mi már egyetlen túralépést sem teszünk, de erre a napra, vagy akár egy fél életre is nézve nemhogy kisportoltuk, hanem inkább túlsportoltuk magunkat, ha a hegyen való túrázást egyáltalán sportnak vesszük.

És miért ne vennénk?

Sport volt bizony a javából, de kezdjük az elején.

Reggel fél 7-kor indultunk. Nyolcunk közül hárman valamennyit aludtak  az éjszaka, ketten a valamennyinél is kevesebbet és voltak, akik semennyit sem.  Innen szép nyerni, ahogy mondani szokták. De megvolt a terv és megvolt az akarat, hogy azt valóra is váltsuk, és tudjuk, hogy az akarat hegyeket képes megmozgatni, de ma már azt is tudjuk, hogy ez se pont így van.

Mátrafüreden állunk meg először és itt még úgy tűnik, erőnk teljében vagyunk és nem csak meghódítjuk, hanem mint egy várat, csatáról csatára be is fogjuk venni a Mátrát.  A Kozmáry-kilátóhoz sétálunk fel. A séta talán túlzás, mert 78 lépcsőt kell megmászni hozzá, plusz a kilátó kőlépcsóit, de ez még kihíváshoz közeli szintnek sem mondható. Könnyedén felmentünk, könnyedén lejöttünk. A Mátra legrégebbi kilátójából szép a panoráma, lelátni Gyöngyösre, néhány mátraaljai falura, a hőerőmű kéményeire és fel a kékesi adótoronyra. Ott fent, a Kékestetőn vívjuk majd meg a döntő ütközetet, ott lesz az igazi megmérettetés, mert sejtjük, hogy a Sas-kő nem fogja könnyen adni magát, de  az első csatát már megnyertük, jöhet a második, bírjuk mi ezt a túrázást, jobban, mint gondoltuk. Gyerünk tovább, egyébként meg  "ide nekünk az oroszlánt is"!

Sástónál a bátrak felülnek a libegőre és tesznek egy kört a lombok felett. Akiknek tériszonyuk van, azok lent maradnak, pl. e sorok írója is és lentről őszinte elborzadással nézzük, ahogy induláskor kileng az ülőke, majd minden oszlopon zökken egyet és egyetlen pillanatig sem bánjuk, hogy lent maradtunk. Ez a mélység-magasság játék nem a mi világunk.

A tavat már együtt járja körül a csapat és egészen a fúrótoronyból lett kilátó aljáig együtt is maradunk. Az 53 méter magas kilátó csigalépcsőire ketten vállalkoztak és sikeresen teljesítették is. Remegő lábakkal jöttek le, de csak azért, mert sietni kellett felfelé is, lefelé is, viszont a panoráma miatt megérte, nagyon megérte és a fent készült fotókat nézve én ismét csodálattal vegyes elborzadással néztem, mire képes az, akinek nincs tériszonya.

A kisbuszig visszasétálva már érezzük, hogy közeleg az az idő, amikor elkezdünk majd spórolni a lépéseinkkel. Most még megyünk, gyalogolunk, bírjuk, de mintha egy picit fáradnánk. 

Mintha.

Kisbuszunk elindul fel a Kékestetőre, a buszban pedig már arról beszélünk, hogy hazánk legmagasabb pontjáról milyen szép gyalogtúrát teszünk a Sas-kőhöz és vissza, amikor valaki megkérdezi: és mennyit kell menni?

Hiába, fáradunk.

Mintha.

(folyt. köv.)