Itt, az Alföld közepén rekkenő a hőség és a hegyvidékekkel ellentétben éjszakára sem hűl vissza a levegő. Forró a nappal és forró az éjszaka, alig jelent valamit a nappali árnyékolás, és pihenést, netán alvást, bár nagyon nem szeretem, de csak légkondizással tudunk valahogy elérni. 

Én nem szeretem a nyarat, mint évszakot, de szeretem a benne rejlő kirándulásos, kimozdulásos lehetőségeket, a koncerteket, a szabadtéri színházak jó kis előadásait, amelyek után, amikor éjszaka autózunk hazafelé, már nem kell a légkondi, ha pedig útközben megállunk, ránk borul a fényszennyezés mentes csillagos ég és végre nem folyik rólunk a víz még a puszta síkság közepén sem.

A héten sok volt a munka, vártuk már a pihenést és pénteken este hirtelen el is dőlt, hogy a szombatunk a munka szempontjából szabad lesz. Azonnal beindult az ötletelés, hogy mivel töltsük. Én a Tisza-tóra gondoltam, egy monstre abádszalóki strandolásra, útba ejtve a tiszaderzsi levendulást, amit egész héten "agyramenősen" ismételgettem. A strandon árnyékban heverés egy jó könyvvel, mellé időnként fagyi, jégkrém, lángos, ilyesmi, közben lehűtjük magunkat a vízben és talán még alszunk is egy kicsit. Ezt én úgy hívom, hogy pihenés, már ha éppen el tudok tekinteni attól, hogy szombaton millióan lesznek Abádszalókon (is), kb. negyven fok lesz és persze árnyékban is majdnem annyi. Na jó, legyen harminchat. Árnyékot meg már talán nem is találunk, mire odaérünk. Ja, és mindenért sorba kell állni. 

Tudom, tudom, ha odamegyünk, előbb-utóbb csak nyűglődtem volna és talán még oly' szavak is elhagyták volna ajakim, hogy jobb lett volna otthon maradni a lehűtött szobában és hogy jaj, de nagyon melegem, és hát tulajdonképpen elegem is van.

A férjem ezt a szombatot másképp gondolta. Ő családi találkozót akart, amibe nem fért volna bele a levendulás, nem is esik útba és különben sem. Ő a kőröshegyi levendulás után már csak legyint a többire, mert (és ezt én is elismerem), az volt az igazi, tehát mondjuk úgy, most könnyű volt megtalálni a kibúvót. A Tisza - tóban való fürdésért sincs odáig, pláne nem a zsúfolt Abádszalókon. Menjünk a Bükkbe, mondta, ahol az egyik gyerekünk él a családjával és csaljuk oda a másik családot is. 

Tökéletes! Legyen így! Majd azért még a levendulást és egy kis pancsolást valahogy beleszövögetek útközben, gondoltam, nem beszélve a bükki túráról, mert az, akár kimondom, akár nem, minden ilyen kimozdulásnál folyton a terveimben van.

Telefonálások sora kezdődött el, hívtuk a gyerekeket, unokákat, hogy ki hogyan képzeli a szombatot és az elképzelésbe hogyan férnénk bele mi, innen az Alföld közepéről. Hat felnőtt és három gyerek igényéről van szó, összesen tehát kilenc ember, közülük egynek nincs szavazati joga, mert ő még baba, mégis az ő igényeit kellett természetesen a legjobban figyelembe venni.

Mindenki hűsölni vágyott, de úgy, hogy ne kelljen érte sokat autózni. A Tisza - tavi találkozót ők is rögtön  leszavazták, mert az egyik család a héten kétszer is volt Sarudon fürdeni, a másik család pedig a Balatonra készül  a napokban, a nagy családi találkozót viszont mindenki nagyon akarta. 

És végül így is lett. Elindultunk az alföldi hőségből a remélt bükki hűvösbe.

Útközben megebédeltünk és elvitelre ételt is rendeltünk a kunmadarasi Ferdinánd Bisztróban, ahol nagymamánk-féle konyhát visznek és ki ne hagyd, ha arra jársz. A  design is nagymamánk korát idézi, az ételek pedig egyszerűen isteniek, mind a tíz ujjat megnyalósak.

Ebéd után, hogy, hogy nem, úgy találtam, mintha egy kicsit rövidebb lenne, vagy inkább nem (sokkal) hosszabb az út, ha Tiszaderzs felé mennénk. Igaz ugyan, hogy az út nem arra vezet, de nem lenne az olyan borzasztó nagy kitérő és hogy aaaanyira, de aaannyira szeretném látni azt a levendulást... és erre már a férjem is csak legyintett. 

Így aztán láttam.

A déli hőségben, közel negyven fokban.

Nagyon szép volt és nagyobb, mint gondoltam, de mivel mi mindig sietünk és különben is szétsütötte az agyunkat a nap, kaptam kb. tíz percet, hogy kilevendulázzam magam, aztán gyerünk vissza a kocsiba, be a légkondit és legközelebb már csak a hegyek között állunk majd meg.

Igen, jól értetted, még a poroszlói fagyizónál sem, pedig ott mindig meg szoktunk.

A Bükkben hűvösebb volt, mint lent a Hortobágy szélén és a szél is fújdogált, mégis azt a túrát, amit kigondoltam, mindenki egyhangúlag leszavazta.  Azt ugyanis csak én gondolhattam komolyan innen az alföldi síkságról nézve és tervezve, hogy a Bükkben mindenhol árnyék lesz. A túra útvonala réteken át és forró sziklák között un. kitett részeken vezetett volna és csak egy rövid szakaszon a fák között. Ezt tudja az, akinek helyismerete van és ezt belátva én is csak lustán elheveredtem az árnyékos kertben, ahol gyönyörködtem a családomban és átadtam magam az unokáimnak, a hűs szellőnek, no meg a kulináris élvezeteknek.

Hazafelé természetesen megettük a fagyinkat Poroszlón és majdnem fürödtünk is, de addigra pont annyit hűlt a levegő, hogy már éppen nem kívántam a hideg vizet. A hídról integettem a Tisza-tónak és persze ma már bánom, hogy kihagytam. 

Ugyanis újra 35 fok felett van kint a hőmérséklet, bent se sokkal kevesebb, mert mikor menjen a sütő is, ha nem most és bár tegnap elhatároztuk, hegy ma veszünk magunknak egy kis egyszerű műanyag (gyerek) medencét, persze nem vettünk, tehát mi következik mindebből? Az, hogy kezdődik előlről a szappanoperám, azaz menni kéne a Tisza - tóra.