Úgy emlékszem, az egészet Kriszti találta ki.
A fergetegesre sikerült nyugdíjas búcsúztató nap(ok) egyszerűen nem érhetnek véget, így gondoltuk mindannyian, tehát közös volt az akarat, hogy folytani fogjuk, de nem volt konkrét ötlet a hogyanra és a mikorra.
És akkor jött Kriszti. Én nem voltam éppen jelen, már a kész tervre érkeztem. Szomszéd kisváros, vendégház welness-részleggel, egy éjszaka, kaját viszünk. Nagyjából ezek voltak a sarokpontok.
Délután vettük birtokba a szállást és egy kis teraszon üldögélés után hamarosan neki is láttunk a grill-vacsora előkészítéséhez, majd az evés utáni kis ejtőzést követően birtokba vettük a jacuzzit is, ahol a hangulatot pezsgővel emeltük. Mivel én összesen csak 5 percre mentem bele, magamra vállaltam a pincéri feladatokat. Hoztam és töltöttem a pezsgőt, kézbe adtam és elvettem a telefont, vittem a törölközőt, de gondoskodtam egy kis igény szerinti utóvacsoráról is. Mivel a csapatban legkevésbé én vagyok úgy általában a gondoskodó, ezt most fontosnak tartottam megemlíteni.
A jacuzzis élményfürdőzés éjfél körülig tartott, de úgy gondoltuk, hogy egy táborban is csak éjfél után kezdődik az élet igazán, tehát alvásról nálunk most szó sem lehet. Különben is, ki akar egyáltalán aludni? Na ugye.
Igen emelkedett hangulatban, éjfél után kezdtünk el társasjátékozni. A játékban az nyert, aki az általános műveltség területeiből véletlenszerűen összaállított kérdésekre a leggyorsabban adta meg a helyes választ. Mindezt egy átnevetett délután és este után, a jacuzziban kiázott és kissé megfáradt porhüvelyünkből kipislogva éjfél után és főleg egy üveg pezsgő után. De voltak, akiknek így is pörgött az agyuk és voltak, akiknek nagyon nem. Neveket nem mondok, mert diszkrécióm legendás.
Éjjel fél kettő körül elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy lassan nyugovóra térjünk, de előtte még átpörgettük az emlékőrző fotókat és ezt nem kellett volna. Ugyanis még fél 3-kor is magunkon, pontosabban a fürdőruhás (és egyéb) képeinken mulattunk, amelyek kendőzetlenül megmutatták a habtestünkről (is) a valóságot és ezt roppant szórakoztatónak tartottuk. Egyébként meg az is.
Aztán valahogy mégis sikerült elaludni, de szinte csak percekre, legalábbis nekem úgy tűnt, hogy alig telt el két pillanat és már meg is szólalt a nótás kedvű ébresztőlányunk. Jó reggelt kívánok, ébredni kéne már! -énekelte és bár megfenyegettem, hogy lelövöm, mint egyszer régen valaki a kakast, ő csak még hangosabban folytatta. Elalvás előtt poénkodtunk a reggeli riadóztatással, hát nem komolyan vette?
Lassan azért csak sikerült összepakolni. A reggelizést már zárójelbe tettük, inkább bepakoltunk a kocsiba és napoztunk egy kicsit még a kertben a reggeli fényben. Végül elindultunk haza két-három óra alvás után, résnyire szűkült szemmel és azzal a fogadalommal, hogy nem lett vége a bulinak, hiszen "az éjjel soha nem érhet véget". Most tehát csak abbahagyjuk egy kis időre, de hamarosan folytatjuk.
Előtte kakast lövünk.