énhogyan

énhogyan

Elment a nap - Balázs Fecó Emlékkoncert

2023. augusztus 22. - PDL

 17a_2.jpg

Elment a nap címmel Balázs Fecóra emlékeztünk Kisújszálláson augusztus 17-én este. A fő vendégművész Keresztes Ildikó volt, aki minden elénekelt dal után felnézett az égre, mintha üzenne az Égi Zenekarba.  Négy  énekes lépett még fel, kiváló hanggal, kellő szerénységgel és alázattal: Szokodi Zoltán, Hertelendy Zénó, Lujo és  Tóth Dániel, őket a Mistrál Band nagyszerű hangszeresei kísérték. A produkciót Gombás Endre álmodta meg, ő szerkesztette és rendezte is. 

A több, mint másfél órás, teljes egészében élő műsorban  Balázs Fecó legismertebb dalai szóltak magas minőségben, eredeti hangszerelésben. Elhangoztak dalok a művész a Neoton, a Taurus és a Korál együtteshez köthető korszakából és egyéni előadói műsorából is. Hallhattuk a Maradj velem, A csönd éve volt, Évszakok, Homok a szélben, Érints meg, Hazafelé, Kőfalak leomlanak, Kölykök a hátsó udvarból, Kevés voltam neked  című dalokat és még több más nagy dalt is.  

Bár Balázs Fecó már csak fentről hallgathatta a koncertet, mégis olyan volt, mintha jelen lenne és nem csak azért, mert a kivetítőn az ő fotóját láthattuk végig. Ezekből a dalokból - amelyeknek zseniális szövegét Horváth Attila írta -, áll össze nekem Balázs Fecó, az ember. Eggyé vált  a dalaival. Valahogy erre érezhettek rá a fellépő énekesek is. Nem homályosították el Balázs Fecót, inkább kiemelték valahová maguk elé és maguk fölé, jó magasra. 

Nagyon szeretem Balázs Fecó dalait és tisztelem őt, mint alkotó - és előadóművészt és ahogy Keresztes Ildikó, úgy én sem beszélek róla múlt időben. Szerencsés vagyok, mert háromszor vagy négyszer is hallottam őt a Korál együttesben és szóló előadói estjén és váltottam is vele pár szót, amíg dedikálta a róla szóló könyvet. Szerény, halk szavú, csendes és közvetlen embernek láttam mindig. Az emlékkoncerten fellépő zenészek és énekesek felől is a tisztelet és szerénység volt érezhető, amit a közönség hálásan meg is köszönt. 

Ez az Emlékkoncert Balázs Fecóhoz méltó volt. Megemlékezni így kell és csak így érdemes. Tisztelettel, meghatóan, szépen.

Lehet tőlük tanulni.

(A kép forrása: https://szimpatika.hu/cikkek/7082/balazs_feco_hiszek_a_sorsszerusegben)

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8018198725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása