Ma szombat van és a mai nappal le is zárom a hetet, tehát kivételesen a mostani Hetijó hat napot foglal össze. 

A héten aláírásra került egy fontos előszerződés, a foglalót átutaltuk, most már a végleges szerződés aláírására várunk. Csak annyit merek írni, hogy Balaton! Az örömünk határtalan!

Az epehólyag eltávolítás után nagyon szépen és a vártnál gyorsabban regenerálódok. Még egy hétig szabadságon leszek és ez annyira jó! Itthon vagyunk mindketten és tulajdonképpen csak pihenünk. Olvasunk, filmet nézünk és jó sokat alszunk, tegnap például majdnem másfél órát sikerült az ebéd után. Ébren töltött időnk nagy részében pedig tervezgetünk, és gyakran csak egymásra nézünk és mosolygunk, mert az álmunk most már tényleg megvalósulni látszik.

Gyönyörű a kertünk! A tulipánok közül hét már kinyílt, a többi is készülődik. Pénteken és szombaton is a teraszon vacsoráztunk madárcsicsergés mellett. Hogy Heltai Jenőt idézzem: "Az élet szép, tenéked magyarázzam?"

És ezzel a hetet lezárom.

Holnap, április 7-én lesz egy éve, hogy  az én drága  Anyukám az angyalkák közé költözött. Nagyon szeretett élni és hála Istennek, 89 év megadatott neki.

Holnap vasárnap lesz. A holnapi nap az Anyukámé lesz.

Virágvasárnap előtt megfőztük a sonkát és a tojásokat, készültem ugyanis arra, hogy az epehólyagom eltávolítása után nemhogy sonkát, hanem olyan nagyon semmit sem fogok tudni enni. A doktornő mondta is előre, hogy egyek rendesen a műtét előtt, akkor nem is nagyon értettem, hogy miért mondja, hát most már értem, de erről majd később. A virágvasárnapi hétvégén tehát sonkát ettünk sonkával és tulajdonképpen mindent is mindennel, vagyis a magunk részéről előre hoztuk a húsvétot, legalábbis ilyen szempontból.

Megcsodáltuk és lefotóztuk pici kertünk szépséges virágait. Minden nap megnézzük őket, amióta csak előbújtak és nagyon örülünk minden új, apró változásnak. Mint minden évszakban, ilyenkor is nagyon szép a kertünk, bár most még bántja a szemünket a hirtelen felindulásból lefűrészelt óriási kecskerágó ág hiánya. Egy jó nagy lyuk van a helyén, de reméljük, benövi majd az élet.

Virágvasárnap után hétfőn még dolgoztam, aztán kedden délben már az epehólyagom nélkül ébredtem és szerdán délben már újra itthon voltam. A műtét rendben volt, de az altatás utáni közérzetem három napig kicsit furcsa volt. Nemhogy enni, még inni se nagyon tudtam és rengeteget aludtam. Akkor már értettem, miért kellett ennem a műtét előtti időszakban eleget és  finomakat. Három-négy napig abból éltem, amit műtét előtt ettem és még most is inkább abból, mert elég szigorú ajánlásokat kell még egy darabig követnem, de az a fontos, hogy sikeresen túl vagyok rajta, helyrerázódtam és azóta szépen rehabilitálódok.

Két hétig még szabadságon leszek. Nagyon élvezzük, mert jól vagyok. Olvasunk, filmet nézünk, de leginkább semmit nem csinálunk, csak beszélgetünk a jövőről.

A jövőről, ami változást fog hozni bizonyos értelemben az életünkben, az életmódunkban és a lehetőségeinkben. Erről most nem írok, csak ha majd hivatalos lesz. Egy 33 éve húzott-tolt eseményre is igent mondtunk, erről is később írok majd. Annyit mondok most csak, hogy előremutató, nagy döntések ezek, örülünk, hogy döntöttünk, a többi, a megvalósulás pedig jelen pillanatban már nem rajtunk múlik.

A húsvétot természetesen itthon töltöttem, a férjem munkái a Tisza-tónál - abádszalóki tulipánkert, poroszlói Ökocentrum - csábítottak ugyan, de most még  nem lehet terhelni magam. Elolvastam Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című könyvét, befejeztem Mezey László A Himalája csúcsáig című letehetetlenül érdekes Everest-expedíciókról szóló útleírását és elkezdtem Mark Wollyn Örökölt családminták című könyvét.

Megnéztük az Everest-filmet is, én már negyedszerre, és az olvasott úti élmények után még érdekesebb volt, hiszen ismerős hegymászós szavakkal, kifejezésekkel, helyszínekkel találkozhattam, de felfedeztem néhány filmes hibát is és csak csóváltam a fejem, hogy "na de hát ez hogyan lehet, amikor nem lehetséges". Ugyanis a könyvnek hiszek. A film nyilván egy kis hollywoodi ízt kapott a tragédiák elviselhetősége miatt. Igaz történet alapján készült filmről van szó, óriási túlzások nem lehetnek benne, nem is erről van szó, inkább arról, milyen okosnak tudtam hinni magam a témában, miután elolvastam egy élménybeszámolót.

Az abádszalóki tulipánkertből gyönyörű virágcsokrot kaptam. Ezer fotót készítettünk róla, annyira szép, ilyen szépet még nem is láttam. Meg is mutatom a csokrot, ami az egyik nagy döntésünket jelképezi, de a döntésről csak akkor fogok írni, amikor már megvalósult.

Hát igen. Elbúcsúztam tőle és most már nem része a testemnek. Majdnem hatvanegy évig kiválóan teljesített, amit nem győzök megköszönni. Megköszöntem a szolgálatát és bocsánatot kértem, hogy nem vigyáztam rá eléggé.

Hálás vagyok a májamnak, hogy epét termel, az epehólyagomnak, hogy tárolni tudta és hogy a kövek ellenére semmilyen panaszt nem okozott nekem. Jól tudtam élni-lenni-enni vele, és biztos így lesz ezután is, de már nélküle. 

Ma harmadik napja, hogy nélküle élek, most szokja a testem azt, hogy nincs.. Jól vagyok, szépen rehabilitálódok, pihenek, fekszem, napozok, olvasok. 

Hálás vagyok az orvosnak, aki eltávolította, és a testemnek, hogy okosan alkalmazkodni tud az új helyzethez.

"Az epehólyag az egyik olyan szervünk, melynek hiánya nem, vagy csak minimálisan befolyásolja az életminőségünket. Meglepő módon egy beteg epehólyag sokkal több veszéllyel, szövődménnyel járhat, mint annak hiánya, az epeműtét után javasolt étrendi változtatások pedig többnyire jótékony hatással vannak emésztésünkre, egészségünkre." (mindmegette.hu)

A Gödöllői-dombság területén pár éve jártam először és nagy meglepetés volt látnom a hatalmas erdőségeket, fenyőerdőket, patakokat és tavakat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire változatos az a táj, sokkal, de sokkal egyhangúbbnak képzeltem.

Most egy fenyőerdőben jártam, ami a Pamut-tó partján terül el. A tavat a Sződrákosi-patak táplálja és a vizét is az vezeti el, vagyis gyakorlatilag keresztül folyik a tavon. A hatalmas fenyves gyönyörű, szálegyenes fái az égig érnek és ha több időnk lett volna, biztos láttunk volna mókusokat is. Szépen kialakított sétaúton lehet gyalogolni át az erdőn, úgy tudom, hogy egészen Szadáig. Egyszer végig fogok rajta menni, mert most csak egy kis ízelítőre volt lehetőségünk.

Imádtuk.

A Bükkben fél napos eső után a hidegben átmelegedni a kovácstűznél...az jó.

Kifejezetten kellemetlen, hideg, szeles és esőre hajló időben indultunk a Bükkbe és megérkezésünk után a helyzet fokozódott, az eső is eleredt, de rendesen ám és sokáig, egészen kora délutánig tartott. Beszorultunk hát a konyhába a régi jó vaskályha mellé, körül ültük a nagy asztalt és társasoztunk, rajzoltunk, aztán elkezdtük olvasni Robinson Crusoe történetét. 

Amikor elállt az eső, kimentünk a kertbe és ott töltöttük a délután további részét. Megnéztük a növényeket, vártuk a mókusokat és egy kicsit tollaslabdáztunk is. 

Ölelésekből, ölbe vételekből és puszikból nem volt hiány. Szép nap volt.

A Téli szünet című Oscar-díjra jelölt, és egyet meg is kapott film csábított bennünket a moziba, de ha láttátok Robin Williams-szel a Holt költők társaságát, akkor ez ahhoz képest nemigen nyújt többet. Persze, jó film vot, de amikor kijöttünk a moziból, csodálkozva néztünk egymásra, hogy hol volt benne az Oscar és erre azóta sem tudunk válaszolni.

Ez a film egy filmnézési hullámot indított el nálunk, és ez még mindig tart. Hónapok óta nem nagyon van időnk a filmekre, annyi a dolgunk és úgy rohannak a napok és a hetek, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Néhány napja azonban esténként kiszakítunk egy darab időt a kevésből, leülünk egymás mellé, betakarózunk, átadjuk magunkat a remélt élménynek, és mostanában a megnézett négy-öt film meg is adta azt, három közülük maradandóan is.

Hát akkor lássuk.

Néhány hete a testvérem, aki filmeket szokott ajánlani nekünk, felhívott, hogy éppen most látta a német Hőlégballon című filmet és annyira jó volt, hogy feltétlenül nézzük meg. A Kelet-Németországban játszódó, valós eseményeket feldolgozó  történetről annyit mesélt csak el, hogy elkeseredett családok próbálnak átjutni a vasfüggönyön túlra a szabad világba, és hogy németek készítették a filmet, tehát nem amerikai szemmel és gondolkodással készült (jelentsen ez most bármit is). 

Nem szívesen nézek direkt történelmi-politikai filmeket, de most kivételt tettem és milyen jól tettem! Ez egy remekül "megcsinállt" film. Végig feszülten figyeltem és mélyen átéreztem a főszereplők sorsát, pedig nálunk azért puhább volt a politikai rendszer, nem véletlenül neveztek bennünket a keleti tömb legvidámabb barakkjának. Éltem benne, tudom. A németről nem nagyon tudok semmit és nyilván nem is filmekből fogok tudni, de a Stasi - diktatúra, kétségem sincs, nagyon kemény lehetett. A hetvenes évek végén, amikor én Kelet-Németországban jártam, még javában állt a Fal. Két gyönyörű, felhőtlen hetet nyaralhattam Annabergben és voltam Drezdában is. Akkor nem vettem észre semmit, ami egy kicsit is ráncot húzott volna a homlokomra, de hát akkor 18 éves voltam, fiatal, lelkes és keveset tudtam a világról. Azóta viszont olvastam és hallottam is dolgokat. 

Ha egy film nagyon tetszett nekünk, akkor nemcsak sokáig emlegetjük és beszélgetünk róla, hanem szeretünk kritikákat is olvasni "okos tollakból", ezek által még jobban megértünk valamit vagy felfigyelünk olyanra, amit nem vettünk addig esetleg észre és ha a kritika a mienkkel ellentétes véleményt fogalmaz meg, az sem szokott bennünket a filmélményünktől elbizonytalanítani. A kritikák általában belehelyezik az adott filmet egy nagyobb témakörbe és ajánlanak is hasonló filmeket, mi pedig általában megnézzük azokat is, ha beszippant a téma. (Így néztünk meg egyszer egy tengeralattjárós film után még vagy ötöt és nevetve emlegetjük azóta is, hogy úgy kiműveltük magunkat a témában, hogy akár már mi is írhatnánk egyet.)

Most is beszippantott bennünket a rendszerváltás előtti "hogyan szökjünk nyugatra" kérdés, így szinte azonnal megtaláltuk a remekműként számon tartott, számos nagy díjra, köztük Oscar-ra is jelölt (és meg is kapta) A mások élete című szintén német filmet (2006), ami alapmű a témában és tényleg az. Óriási film, nagyon ajánlom!

Aztán A mások életétől egy kicsit visszaugrottunk filmtörténeti szempontból az időben, és máris Hitchcock 1966-ban készített Szakad függöny című filmje előtt ültünk. Én már láttam jó régen, akkor nagyon tetszett és emlékszem, hihetetlenül izgalmasnak találtam és remekműnek tartottam, de most a Hőlégballon és A mások élete után a szubjektív listámon a harmadik helyre szorult csak vissza, bármennyire is imádom Alfred Hitchcock-ot.

Kulka János és Nagy Zsolt miatt választottuk a magyar ÁVO működésébe bepillantó A vizsga című Bergendy Péter-filmet. A két színész nagyon jó volt, mint mindig mindenben, a korhangulatról és a hírhedt módszerekről is  szerintem elég hátborzongató képet kaptunk, de maga a film nekem nem lett emlékezetes. 

Tegnap este újra magyar filmet néztünk. A trezor-t, szintén Bergendy Péter filmjét Anger Zsolt és Scherer Péter miatt vártuk nagyon, és nem is csalódtunk. Nagyszerű film, ajánlom, nézzétek meg!

A témában még Az alagút című német filmet szeretnénk megnézni majd, de egyenlőre a majdnem három órás játékidő elriasztott tőle. 

Hamarosan viszont a Himalája világába indulunk. Mezey László A Himalája csúcsáig című könyvét a férjem most fejezte be és én következek, mert letehetetlenül jónak tartja mindenki, kézről kézre vándorol a családban. Ha elolvastam én is, akkor az Everest című film következik, amit már háromszor láttam, de még mindig vágyom megnézni. Az Everest után pedig maratoni hegymászós-filmek következnek. Nem azért, mert annyira ráérünk, hanem mert újra ráéreztünk a mozizás ízére. És ugye a mozi egy ideje már házhoz jön.

A világ rózsaszín, legalábbis a szegedi magnóliafák alatt biztosan.

Elhatároztuk, hogy még többet fogunk utazgatni, jönni-menni, mint eddig és ahova csak lehet, vonattal fogunk közlekedni kényelmi és anyagi megfontolásból, hiszen olcsóbb és nem kell vezetni. Az úticélokat is eszerint keresgéljük: lehetőleg legyen vonattal elérhető, legyen szép és ha emellett még egy jó ebédben is bízhatunk, akkor biztos, hogy jól választottunk.

Most mindenképpen olyat helyet kerestem, ahol a tavasz nagyon is tetten érhető: fák, nyíló virágok, krókusz -, hóvirág - vagy nárciszmező, arborétum, ilyesmire gondoltam. Szegedet akkor kezdtem el mondogatni, amikor véletlenül ráakadtam egy írásra az ilyenkor virágba boruló magnóliafákról. Elolvastam a történetüket és azt javasoltam, hogy legyen Szeged. Megnézzük a Széchenyi teret a magnóliafákkal, leülünk egy padra, süttetjük magunkat a napon, sétálunk egyet a sétálóutcában, megnézzük a Dóm teret, és megebédelhetünk a Szeged legjobbjának tartott Régi Híd Vendéglőben, sőt, még süteményezhetünk is, és ha szerencsénk van, akkor még fagyit is kapunk a Dóm Cukrászdában.

Ez volt a terv. Mindent jó lőre kigondoltunk, belvárosi útvonalakat kerestünk, asztalt foglaltunk a vendéglőben és közben reménykedtem, nehogy elvirágozzanak a magnóliafák, mire odaérünk. 

Minden a tervünk szerint sikerült Szegeden. Először a vendéglőbe mentünk, ahová, ha nem lett volna foglalásunk, be se tudtunk volna menni, annyian voltak. Nagyon finomat ettünk, természetesen szegedi halászlevet és jókora adag sült csülköket a kifogástalan és gyors kiszolgálás mellett és még az árakon sem csodálkoztam (annyira).

A Széchenyi téren a két hatalmas fa meseszép, pompázatos rózsaszín ruhában vár bennünket, nem győztünk gyönyörködni bennük. Üldögéltünk a  téren és a sétálóutcán is, majd átsétáltunk az óriási Dóm térre, ahol be tudtunk menni a Dómba, majd a Dóm Cukrászda teraszán fagyiztunk - és ezzel az idei fagyiszezont is megnyitottuk - és süteményeztünk egyet. 

Lesétáltunk a Tisza partjára, láttuk az árvízi emlékművet és az új hidat, mindezt csodás napsütésben, hiszen Szeged a napfény városa, méltó is volt a hírnevére. (Láttuk azért az árnyékosabb oldalát is, mert a klinikák mellett sétáltunk vissza - mondjuk úgy, hogy a város hátsó udvarán át - a vasútállomásra.)

Kirándulásunk pont a nőnap utáni napra esett. Azt hiszem, nincs másik nő, aki több virágot kapott volna, mint én. Két hatalmas magnóliafa több ezer virága lett az enyém.