Ma délután, miután megírtam az előző Kiút című posztomat, lefeküdtem és aludtam egyet. A férjem reggel dolgozni ment, hívott, hogy menjek vele, de az eső miatt nem akartam. A rossz kedvem akkor múlt el, amikor ő hazaérkezett és az eső éppen lecsendesedett, vagyis gondolhattam arra, hogy kimennék az erdőbe. 

Ez csak egy gondolat volt először, le is beszéltem róla gyorsan magam, mert sár van és mert nem lesz kint rajtam kívül senki és mert csak. Végül mégsem hagytam ennyiben és kimentem. Nagyon jól tettem. Két és fél kilométer meditatív gyaloglás lett az enyém és közben végig őszinte volt a mosolyom. Arra gondoltam, hogy bárcsak hamarabb eszembe jutott volna, hogy mozogjak inkább a szomorkodás helyett. Átöltözhettem volna tornázós ruhába, kereshettem volna egy kellemes videót, kézbe vehettem volna  a kis súlyzóimat és végig tornázhattam volna egy jó fél órát.

A mozgás hangulatot javít és gyógyít. Csak éppen ez pont akkor nem jutott eszembe, amikor kellett volna.

Tegnap este Lord koncerten voltunk. Anyukám nagyon szerette az énekest és néhány dalukat. Amikor elhelyeztük a hamvait, a kérésemre többek között a Lord együttes Vándor című dala szólt. A tegnapi koncertet így aztán végig sírtam. 

Két éve már, hogy nem olyan vagyok, mint voltam. Tudom, mi történt két évvel ezelőtt és azt is, hogy ez miért és hogyan hatott rám, de ez nem segít abban, hogy újra olyan legyek, mint voltam. Vagy olyan már nem lehetek?

Két éve esett el az anyukám, combcsontja tört, attól kezdve nem tudott járni, ágyba került és hét hónap múlva átment a másik világba, oda, ahol hitem szerint jó neki. Sok mindent kiírtam magamból abból az időszakból, és sok minden bánt azóta is, amiről egyetlen emberrel tudok beszélni, a testvéremmel. Milyen jó, hogy neki legalább elmondhatom és ő is elmondja nekem.

Nem akarok másokkal beszélni erről, nem erről van szó. Csak bánt, vagy inkább nem értem, hogy hogyan maradhattam ennyire egyedül a bánatommal. A gyerekeimmel is álarcban beszélek, a férjemmel meg egyáltalán nem. A tágabb családban két ember van még, akivel beszélhetnék, mindketten nagyon mellettünk voltak abban a nehéz két évben, de valami ettől is visszatart. 

A barátaim közül egy van, akinek elmondhatnám újra, mi bánt, meg is hallgatná és meg is próbálna vigasztalni -tudom, mert megtette már sokszor -, de ezt sem akarom. Vannak hozzám közel álló emberek, akik nem kérdezik meg, hogyan is vagyok az anyukámmal, mert tapintatosak akarnak lenni, úgy, hogy közben a szeretetük felől egy csepp kétségem sincs.

A felszínen van egy kereső, gondolkodó, mindenkit megértő és mindenkivel együttérző, optimista, nevetős, problémamegoldó, jó humorú  ember, ez lennék én, és a felszín alatt ott van egy bezárt lélek a maga bánatával, mélységével és bizonytalanságával és ez is én vagyok. Jó, ez így talán túlzás, de valahogy így képzelj el engem.

Kiégtem? Lehet. Nem tudok beletörődni abba, hogy....mibe is? Anyukám halálába? Nem, azt az eszemmel el tudom fogadni, a szívemmel meg sosem fogom, de ez így rendjén is van. Akkor mi a baj?

Nem tudom. 

Egészséges vagyok, jól nézek ki (a koromhoz képest, ugye), szépen alakult eddig is és most is az életem, szerencsésnek mondhatom magam minden, igen, minden szempontból. 

És mégis van valami furcsa és megmagyarázhatatlan szorongás, örömtelenség és bánat a felszín alatt. És persze  kiútkeresés. 

A kiutat belül kell keresnem, de nem tudom, hogyan kell. Merre induljak? Anyukámat látom magam előtt, aki minden bánatos könnycseppemre csak a fejét csóválná és azt mondaná rosszallóan, de közben nagyon is aggodalmasan, hogy édes kis bogaram, ne sírjál már. Éljél, táncoljál, nevessél, legyél boldog, örülj annak a sok jónak, amit az élet ad.

Igen, anyukám, tudom. De mondd meg, ezt hogyan kell? Két év eltelt, és én nem emlékszem. Pedig előtte tudtam, mert megtanítottad.

https://pszichoforyou.hu/flow-avagy-az-aramlat-pszichologiaja/

Fotó: https://indafoto.hu/susanna/image/14356905-50262a75

Hat nappal ezelőtt jöttünk haza a Balatonról, Fábry szavaival élve herefonnyasztó melegben. Itthon a ház jól felmelegedett, úgy emlékszem, 28 fok volt bent, amikor beléptünk, és bár késő délután volt, kint még melegebb volt, úgyhogy egy gyors szellőztetés után (amivel persze egyetlen fokot sem hűlt  a ház) a férjem be akarta a klímát kapcsolni. 

Én viszont nem akartam. Nagyon melegem volt, de nem akartam hűtést. Azzal érveltem. hogy máris megyek a zuhany alá, hajat mosok, aztán ő is megfürdik és hajat mos, ne fújja már ránk a hideg levegőt a klíma. Hogy hajszárítót használjunk, az szóba sem jöhetett, természetesen. Még csak a forró levegője hiányzott volna.

Eltelt hat nap és most szép csendesen esik az eső és jól lehűlt kint a levegő. Nagyon szeretem így. 

Viszont fázom. Bekapcsoltuk hát a klímát, fűtésre állítottuk és most az ablakon keresztül élvezem, hogy kint milyen hideg lehet, bent pedig jó meleg van. Most képzeljük el, ha nem komfortban élnénk. Gyerekkoromban drága anyucikám a tűzhely sütőjét kapcsolta be, hogy reggel, mire felkelünk, meleg legyen a konyha. És úgy is milyen jó volt! De még milyen! 

Nagyon szeretem az anyukámat és nem tudok, nem akarok múlt időt írni. Még mindig úgy gondolok rá, mint aki itt van, lát engem és szinte érzem azt is, ahogy simogat. Engedd már el, mondja az a két-három ember, akinek ezt egyáltalán el merem mondani, de én nem akarom elengedni. Anyukám sem akarja, tudom. Mindig azt mondta, hogy örökké vigyázni fog rám, akkor is, ha már nem láthatom. Ő örökké látni fog engem.

És lát is. Tudom. 

Én nem látom őt, de sokszor álmodom vele. Álmomban mindig tudom, hogy meghalt, de ennek ellenére álmomban mindig él és ezen sosem lepődök meg. Általában felébredek ilyenkor, és ébren dédelgetem tovább az álomképet, vagy ha nem ébredek fel rá, akkor reggel emlékszem vissza és hetekig, sőt hónapokig, szinte pontosan fel tudom idézni az álmomat. Ez csak azért lehet, mert álmomban tényleg találkozunk.

És most sírok. Mindig sírok, ha anyukámra gondolok.

Sírok és közben úgy folyik a könny az arcomon, ahogy az ablak üvegén az eső.

 Túrmezei Erzsébet: HIÁBA VÁR...

...mármint a hőségnek és ezzel együtt persze a nyárnak is. Nem bánom. És végre, végre az eső is esik. Finoman, szépen, csendesen, ősziesen. Szeretem.

Ez a nyár annyi szépet és jót hozott nekünk, hogy szinte hálátlannak érzem most magam, mert végre fellégeztem, hogy elmúlt. Szó szerint fellélegeztem, mert ennek az idei szaharai klímának egy nagy nyertese volt, a parlagfű és végre annak is vége, így végre kapok rendesen levegőt és éjjelente a nyitott ablaknál jókat tudok aludni.

A héten háromszor az erdei futópályára is kijutottam, nagyon jó volt, bár félelmetesen kiszáradt az erdő aljnövényzete, de még így is tudott nyújtani némi enyhülést a városi hőségben.

Az esős időben végre a teraszt is letakarítottam. A forró, poros nyárban nem is nagyon használtuk (nem is nagyon voltunk itthon), mégis olyan volt, mintha egy kisebb hadsereg állomásozott volna itt és maguk után hagytak volna egy csomó koszt. A házat is szépen kitakarítottam az augusztusi hosszú Balatonozás után.

Most hétvégén nem megyünk a Balatonra, itthon maradunk. A férjem ugyanis dolgozni fog, ez azt jelenti, hogy én is mehetnék vele, ha kedvem lesz. Nem tudom,majd meglátom.  Babgulyást akarok főzni és szilvás süteményt sütni, filmet is tervezünk nézni és holnap este koncertre is mennénk, ha el nem mossa az eső..

Lazulós hétvégére számítok. A munkát tekintve erős hetem volt, van mit kipihenni. 

A dolgos hétköznapok után hétvégén újra a Balatonon voltunk és még meg is tudtunk fürödni, nagyon szép időnk volt. Láthatóan vége a szezonnak és bár a szakemberek a meghosszabbítására tett erőfeszítésekről, projektekről, és  víziókról beszélnek, a strandbólyákat például már felszedték. Tudom, persze, a bólyák megléte vagy nem megléte pont nem befolyásolja a fürdési szokásokat, a strandolók nem szokták igazán figyelembe venni a főszezon kellős közepén sem, még a viharjelzést is alig-alig. Mégis, ha egy strandról eltűnnek a bólyák, azzal szerintem azt üzenik a vendégeknek, hogy fürdőzőket már nem nagyon várnak, hiába van harminc fokos meleg és a tó vize is nagyon kellemes még.

A tó körül tehát csend van.

Kedves kis (valóban) kézműves fagyizónk személyzete is lezárta a főszezont, szabadságra mentek. Ezen egy napig sajnálkoztam, aztán találtunk egy másikat, ami azonnal a kedvencünk lett. Ezt a fagyizót horvátok üzemeltetik: ízben, állagban, árban és mennyiségben valódi horvát fagyi van tehát Siófokon és csakúgy, mint a horvát tengerparton, itt is nagyon finom minden, szinte abbahagyhatatlan.

 A városközpont szolidan, még mindig szeretni valóan pezseg. A szombat estét ott töltöttünk, fagyiztunk, aztán leültünk egy padra a Víztorony tövében és kedvtelve nézegettük a sétáló családokat, szerelmes párokat, fiatalokat, idősebbeket, kutyasétáltatókat. Az éttermek tele voltak, sok ember jött-ment a téren, mégis az egésznek megmaradt a kisvárosi bája akkor is, ha a Balaton déli partjának fővárosáról beszélünk. A tömeg innen is eltűnt, de ez a megcsendesedés itt kifejezetten jót tett a városnak. 

Hogyan lesz a szezonhosszabbítás? A magunk részéről például sétahajózással, a boglári kilátóval, koncertekkel és hattyúetetésekkel. Ősz, lecsendesedés, parton üldögélés a simogató napsütésben.

Részünkről valahogy így. 

Ma elkezdődött a munka, nekem újra egy egész és egy fél állasban. Sok a tennivaló és folyton akad valami tervezni és gondolkodni való is, hétvégenként pedig, akármilyen az idő, irány a Balaton, így szeretnénk.

Átalakulóban van, vagy inkább már át is alakult az életünk és nagyon élvezzük. Fiatalon tart az előre gondolkodás: mit vigyünk, mikor induljunk, mit hagyunk ott, mi az, amit ott kell intéznünk vagy éppen megvennünk stb. És mit teszek én most, egyenlőre legalábbis gondolatban? Elhatározom, hogy újra lendületet veszek és  belevetem magam a francia nyelvbe.

Mikor, ha nem most, amikor éppen ezer a teendőm. Ahelyett, hogy hátradőlnék és élvezném ezt az egyszerre izgalmas és nyugalmas időszakot, újra feladatot adtam magamnak, és ha nem teljesítek jól, lehet újra elégedetlenkedni magammal. Mire jó ez? 

Újra és újra ismételgetem magamnak, hogy elég jó vagyok, de a szavak mögött nincs meggyőződés. Olyan vagyok, mint a kikötőben várakozó hajó: jólesik lehorgonyozni a biztonságos kikötőben, de az élet kihajózva vár, én pedig mozogni, cselekedni vágyom úgy, hogy közben a világ lustájának érzem és tartom magam.

https://pszichoforyou.hu/amikor-megerted-miert-nem-tudsz-valtozni-akkor-minden-megvaltozik-sajatelmeny

Örömre várni nem kisebb öröm, mint már örülni...

(Shakespeare)

Balaton, Balaton, Balaton!

Ahhoz képest, hogy néhány hónappal ezelőttig fel sem merült, hogy esetleg itt alakítsuk ki a második otthonunkat, most mégis éppen itt, a Balatonnál teremtünk otthont magunknak. 

Fészket rakunk és az örömünk határtalan. 

(Élvezettel rakjuk a fészkünket, közben strandolunk, pihenünk, és időről időre megcsípjük magunkat: nem, nem álmodunk, ez itt az új valóságunk. Új blogbejegyzést várhatóan augusztus 21. után tudok írni.)

(

Néhány éve még volt olyan, hogy "Abádszalóki Nyár " - ez egy elég jó színvonalú rendezvénysorozat volt  koncertekkel, strandra szervezett animációkkal, sport- és főzőversenyekkel. Évről évre egész csinos programfüzeteket töltöttek meg a hívogató eseményekkel. Nem mondom, hogy engem például a koncerteken kívül bármelyik is érdekelt vagy érdekelt volna akkoriban, de a programokkal együtt járó pezsgő élet nagyon is tetszett.

Tetszett az a nyüzsgés, amit a strand beindulása után kezdtünk tapasztalni az egykori kis poros faluban, és tetszett, ahogy üzletek, éttermek, falatozók és fagyizók nyíltak faluszerte. Elkezdtek apartmanokat kialakítani és üzemeltetni, kisebb-nagyobb nyaralók épültek utca hosszan, és több apartmanház is jól tudott működni. Emlékszem, olyan sok volt a vendég, hogy mindig mindenért sorba kellett állni még úgy is, hogy volt vendéglátóhely bőven.  

Abádszalók élni kezdett. 

Akkoriban azt hittem, hogy Abádszalók lesz a Tisza-tó Siófokja.

Hát nem lett. 

Tegnap, a nyári főszezon kellős közepén elmentünk Abádszalókra strandolni. Évek óta nem oda mentünk már, ha  fürödni támadt kedvünk, de előtte évekig odajártunk. Vagyis az odajárás egy kicsit túlzás, inkább csak a  szezonban egyszer vagy kétszer megfürödtünk ott.  A Tisza-tó, mint kiemelt turisztikai régió indulása óta eltelt évek alatt a strandokat mind sorra kipróbáltuk már, ezzel együtt szép lassan az abádszalókiból kiszerettünk, a sarudiba pedig beleszerettük, de ott sem voltunk már vagy három-négy éve és messzebb is van tőlünk, mint Abádszalók.  

Szóval nem járunk strandolni Abádszalókra. Pontosabban, mint tegnap kiderült, mi sem járunk oda.

Tegnap délután hat óra előtt értünk a strandhoz és nagyon meglepődtünk, mert nem sok nyaraló(nak látszó) embert láttunk. Ha június lenne, még megérteném, hiszen a Balatonon is így van, na de a nyári főszezon kellős közepén?  A strandon kívüli "vendéglátósoron" egy, azaz egyetlen étkezőhelyet, egy gyrosost találtunk (igaz, ott készítik a legjobb gyrost az egész régióban) és mellette egy palacsintázót meg egy fagyizót. Ennyi volt.

Jó, vendég se nagyon volt. Bennünket három perc alatt kiszolgáltak és rajtunk kívül csak ketten ültek egy másik asztalnál. 

Abádszalókon tehát kevés a vendég. Voltak nyarak, amikor sokan voltak, de úgy látszik, mára elfogytak. 

Lehet gondolkodni, hogy mi ennek az oka, hol állt meg a fejlődés és vajon miért. Szerintem nem elég egy jelentős vízparti szakaszt elkeríteni, "privatizálni ", oda úszóházakat építeni és azokat méregdrágán értékesíteni. Biztos jó üzlet ez is, különben nem csinálnák, de azok az úszóházasok (jelentsen ez bárkit és bármit is) nem fognak bejárni a nyilvános strandra gyrost vagy lángost enni, legalábbis nem hiszem. Miért is mennének a nyilvánosra, amikor van nekik saját?

A nyár forró, a víz tiszta és kellemes, a vízpart jól kiépített és gondozott, csak vendég nincs elég. 

Sok vendég kellene. Persze több olyan kisebb nyugalmas strand vagy akár csendesebb vízparti, fürdésre alkalmas hely is van a tó körül, ahol pont a nyugalom a lényeg, oda nem kell sok vendég, de Abádszalók nem olyan. Itt nagy élet volt és reméljük, lesz is még.

De ehhez vendégek kellenek.

Hívni, csalogatni kell őket koncertekkel, nyáresti szabadtéri színházi előadásokkal, gasztronómiai rendezvényekkel. Töltsék meg újra a programfüzetet! Írják fel a települést újra nagybetűvel a régió térképére, hogy messziről is lássák! Hátha újra megtalálják a vendégek az elveszett abádszalóki nyarakat, a forró nyáresti fürdéseket és a koncerteket itt, a Tisza-tónál, tőlünk negyven kilométerre. És hátha mi is megtaláljuk.

Mert pár éve még megvolt.